Az oldal az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiumának támogatásával jött létre 2006-ban.
|
Nincs mutatható tétel |
|
|
Abortuszellenes felvonulás Hatvanban |
|
Hatvanban az Albert Schweitzer kórház nem fogadta az abortuszellenes felvonulás küldöttségét:
http://www.zarandok.hu/?m_id=45&m_op=view&id=6195&sessid=KjIzNDc3ODY0MTI2NDAxMTEyMDMxMTk0NzY3
|
|
|
Túszul ejtett termékenység - túszul ejtett nemzet |
|
címmel tart előadást a "Világ Magyarsága" nemzeti hetilap klubjában (XII., Böszörményi út 24.) január 21-én, csütörtökön 18 órai kezdettel dr. Téglásy Imre , az Alfa Szövetség elnöke. A helyszín a Moszkva tértől az 59-es villamos 3. megállójánál található. A belépés díjtalan. |
|
|
Adventi levél a születésről |
|
Nemzeti himnuszunk éneklésekor áldást, bőséget és jókedvet szoktunk kérni „a magyarok Istenétől”. „Víg” esztendőkért folytatott könyörgésünket azzal indokoljuk, hogy múltban és jövőben, minden időkre szólóan „megbűnhődte már e nép” mindazt, amit vétett a Teremtő ellen. Kölcsey, aki a reformkor nagy gondolkodóival együtt már másfél évszázada fölvetette a magyarság nemzethalálának gondját, aligha sejthette, hogy a polgárháborúk és testvérharcok áldozataira való célzása – „s lőn magzatod miatt magzatod hamvvedre” – mily valóban beteljesülő időszerűséggel, mily véres tragédiával zúdul majd erre a mára végkép elalélt nemzetre. A teljes levél ITT olvasható |
|
|
| Szövetségünk önkéntesei és dúla vendégei december 11-én nézik meg az alábbi darabot a Főnix Színházban: |
Oriana Fallaci
Levél egy meg nem született gyermekhez embertörténet fordította Sipos Áron Könyvtárnyi a szakirodalma, miért vagyunk évente kisvárosnyi honfitársunkkal kevesebben. Miért félünk a gyerekvállalás felelősségétől. Miért, hogyan, mivel fenyegeti ez az egyre szikárodó világ a jövő nemzedékét. És ha nem elégít ki a szórakozóhelyek bulikultúrája, szinte sehol nem találok választ arra, miért érdemes élni. Szülni, nemzeni, vállalni. Vagy talán mégis. Ha néhanap látok egy jó Ember tragédiája előadást, nem olyat, ahol az ember tragédiája a pondróság, a tehetetlenség, hanem ahol az Ember öntudatára ébred, s így vállalja a Létet, tágabb mellkassal jövök ki a színházból. Azzal a tudattal, hogy mégis érdemes élni. Átvitt értelemben minden jó színházi előadás üzenete ez. Szívből remélem, hogy ezt a tükröt tudjuk Nézőink elé tartani. A rendező jegyzeteiből A részletes program itt olvasható |
|
|
Spanyol fölkelés az abortuszdiktatúra ellen |
|
Spanyol fölkelés az abortuszdiktatúra ellen (Dr. Téglásy Imre fordítása) 2009. október 17-én Madrid több órára az Élet Fővárosa lett, amikor milliós tömegek gyűltek össze, hogy tiltakozzanak az új abortusztörvény tervezete ellen, amit a magát szocialistának mondó Jose Luis Rodriguez Zapatero és párttársai akartak megszavaztatni a törvényhozásban. A felvonulás több mozzanata is figyelemre méltó. Az első az az egység, amelyben több mint 40 spanyol életvédő szervezet összefogott annak érdekében, hogy figyelmeztesse a spanyol kormányt: a társadalom igen nagy része nem ért egyet az általa szorgalmazott törvénytervezettel. Ugyanezek az életvédő csoportok 1985 óta – amikor az első szocialista kormányzat először legalizálta Spanyolországban a „terhesség-megszakítást” – rendre támadták a rossznak mondott törvényt. A másik fontos mozzanat, hogy a milliós nagyságrendben megjelent tiltakozók erőteljes üzenetet küldtek arról, hogy a közvélemény egyértelműen elítéli az abortuszt. A tiltakozó polgárok a 48 milliós spanyol nemzet több mint 3 százalékát képviselve azért utaztak a fővárosba, hogy nyilvánvalóvá tegyék az élet melletti megingathatatlan kiállásukat. A Fórum a Spanyol Családokért által végzett közvélemény kutatást figyelembe véve az látszik, hogy a spanyolok mindössze 21 % áll a minden korlátozás nélküli abortusz mellett, velük szemben 27 % a teljes abortusztilalom mellett van, miközben 50 % ugyan személyesen ugyan elítéli az abortuszt, de ezek véleménye szerint néhány esetben ezt mégis lehetővé kellene tenni. A közvélemény-kutatások szerint Zapatero elnök és a Szocialista Párt a társadalmi kommunikáció szempontjából elvesztette ezt a csatát. Csakhogy az abortusz elleni általános társadalmi fölhördülés önmagában nem elég a helyzet megváltoztatásához, noha mi, az életvédő mozgalomban dolgozók gyakran hisszük, hogy megpihenhetünk, ha a magunk oldalára állítjuk a közvéleményt. De nem ez a helyzet. Alig 24 órával a madridi fölvonulást követően a Szocialista Párt képviselői már arról szónokoltak a parlamentben, hogy a felháborodás ellenére is folytatják a törvénytervezet melletti tevékenységüket, és sajnos az a helyzet, hogy ezt a szándékukat véghez is tudják vinni, ha éppen úgy akarják, hiszen egy olyan, baloldali törpepárttal között koalíció miatt többségük van, amely párt maga is érdekelt az új abortusztörvény meghozatalában. A közvéleményben bekövetkező életvédő elmozdulás nem tudja ellensúlyozni ezen pártok parlamentben élvezett matematikai előnyét. Ezzel együtt a jelenlegi válság több polgárt is arra késztet majd, hogy a következő spanyol választások alkalmával az élet és a család védelmének kérdését lényeges szemponttá tegye, és nem fogja engedni, hogy azzal a langymeleg állásponttal vegyék le a lábáról, hogy szavazzon majd „a kevésbé ördögi” képviselői programra. Az elkövetkező választásokig még hátralévő két és fél év során az életvédelem kétségtelenül vezető téma lesz majd a politikusok körében. Zapatero miniszterelnök máris rendkívül ellenszenvessé tette magát a választók előtt azzal, hogy elkötelezte magát egy még az eddiginél is engedékenyebb abortusztörvény tervezete mellett. Néhány elemző pedig úgy véli, hogy az abortusz téma a következő választásokon további súlyos népszerűségvesztést jelent majd a Szocialista Pártnak. Ebből a szempontból érdemes szemügyre a másik nagy spanyol pártot, a Néppártot is. Ennek néhány vezetője csatlakozott ugyan az életvédő felvonuláshoz, de többen kényelmetlenül érezték magukat José María Aznar, az előző miniszterelnök jelenlétében. Bár most együtt menetelt az életvédőkkel, korábbi hivatali működése során sem ő, sem egyetlen párttársa sem tett semmit az abortusz ellen. Mindent összevetve a vele együtt megjelenők elégedetten nyilatkoztak a jelenlétéről, hisz a spanyol nép többségét kitevő életvédőknek határozott elképzelésük és igényük van a következő választásokról. Napjaink Spanyolországában az életvédők három feltételt támasztanak azokkal a politikusokkal szemben, akik igényt tartanak az életvédő jelzőre. A legelső, hogy vállaljon cselekvő részt abban, hogy az új abortusztörvény tervezete lekerüljön a parlament napirendjéről. A második az, ha netán mégis törvényerőre emelkedne a javaslat, akkor támogassa annak alkotmánybíróság elé utalását. A harmadik, hogy megválasztása esetén nyilvánosan meg kell ígérnie: harcolni fog az abortusz ellen. A Néppárt eddig elfogadta az első és a második feltételt, a harmadikat illetően azonban még értelmezési problémák vannak. Szerencsére az életvédő csoportok nagyon is tudatában vannak a felvonulás nyomán szerzett hatalmuknak és a következő választások alkalmával igenis hangot fognak adni az életvédelem elvárásainak. Az életvédők e legújabban megszerzett hatalma például abban is megmutatkozott, hogy e-mail leveleik ezreivel sikerült rávenniük a Néppártot, hogy halassza el október 17-re tervezett barcelonai tanácskozását. Úgy tűnik tehát, hogy a nagykorúságára ébredő spanyol társadalom megelégelte az abortuszdiktatúrát és erőit egyesítve változásokat akar elérni. Október 16-án a Spanyol Családok Fóruma, a Katolikus Iskolák Szülői Szervezetének követelésére az Efrat Intézet közzétett egy tájékoztató anyagot – "A spanyolországi abortuszüzlet," amely leleplezte, hogy 2007 óta az abortuszipar mintegy 50 millió eurónyi adócsalást követett el. (Az Efrat Intézet a közélettel kapcsolatos gyanús cselekmények nyomában vizsgálódó tanácsadó testület.) David del Fresno, az intézet elnöke szerint az abortuszipar az egyetlen olyan iparág, amelyről köztudott, hogy kétszer annyi hasznot hoz, mint amennyit adózásnál bevallanak, de az államkincstár még csak vizsgálatot sem kezdeményezett ellenük. Ez meglehetősen furcsa. Ha egy átlagos adófizető polgárról kiderül, hogy a birtokában lévő ingatlan nem áll aránytalan a jövedelmével, akkor az adóhatósági nyomozók azonnali vagyonosodási vizsgálatot kezdeményeznek. Úgy tűnik, hogy csak az abortuszklinikákra nem érvényes ez a logika. Éppen ezért követelik az életvédő szervezetek az államkincstárt felügyelő minisztertől, hogy tárja fel a működési engedélyt kapott 80 abortuszklinika tevékenységét és vessen véget a visszaélésnek. Persze a miniszter azt is megteheti, hogy nem kezdeményezi ezeket a nyomozati cselekményeket, de akkor ez is újabb fekete pont lesz a szocialista kormányzatnak a választás napján. Carlos Beltramo, az amerikai Népesedési Intézet (Population Research Institute) európai levelezője |
|
|
Nicole Flores Rodríguez 10 éves (Peru) : Tomika születése |
|
Nicole Flores Rodríguez 10 éves (Peru) : Tomika születése |
|
|
Életvédő Tüntetés Madridban |
|
Kétmilliós életvédő tüntetés Madridban! Október 17-én Madridban kétmillió spanyol ember – köztük az országos politikában is kimagasló szerepet játszó személyek – részvételével tüntettek a globális államkapitalizmus abortuszdiktatúrája ellen. Közreadjuk az erről készült első videó felvételeket és sajtóbeszámolókat: http://www.youtube.com/watch?v=ck6bp-YaRaM http://www.youtube.com/watch?v=qMicRk0dM7k http://www.youtube.com/watch?v=F2XLUZ17DyE http://www.youtube.com/watch?v=K2ovzNrzgOU http://www.youtube.com/watch?v=XXtjsWmetRQ Az Intereconomia-TV 6 részes összefoglalót adott közre az eseményről: often:http://www.intereconomia.com/es/pantallaGrande.html?media=tv Közreadjuk spanyol életvédő barátaink első összefoglalóját: „Az október 17-i madridi életvédő tüntetéssel olyan új fejezet nyílt meg Spanyolország történetében, amely arra utal, hogy az öntudatra ébredő spanyol nemzet igenis magának követeli az állam vezető szerepét. A szocialista Felipe González kormányzását követő országos sztrájk, a Miguel Ángel Blanco ETA általi meggyilkolása nyomán kirobbanó megmozdulás, a hat évvel ezelőtt Atochában történt robbantásos merénylet nyomán a Menet az Életért, a Nőkért és az Anyaságért most a maga hamvas tisztaságában mutatta meg a demokrácia mibenlétét, mögötte ugyanis nem volt egyetlen politikai párt, szakszervezet vagy bármiféle vallási csoportosulás sem. Az elmúlt szombaton a civil társadalom résztvevőiként csupa egyszerű ember özönlött Madridba, hogy jelenlétükkel gyakorolják jogaikat és fejezzék ki azt a politikai szándékot, amit a döntéshozók immár nem hagyhatnak figyelmen kívül. Itt az ideje, hogy a politikai pártok, a kormányzat és minden más közszolgálati intézmény világos és konkrét válaszokat adjon. Ezért tovább kell lépnünk. Egy olyan politikai szándék kifejezésére, mely az utcákra vonult nép hangját figyelembe veszi, javaslatokat, cselekvésterveket kell előkészítenünk a hatalomgyakorlók részére. De hogy legyen ez és mi legyen a következő lépés? Ezek megvalósítását szolgálhatja az életvédő szervezetek által november 6 és 9. között a spanyolországi Zaragozában tartandó Életvédő Világkongresszus. Az életvédelem kérdése napjainkban globális sürgősséggel merül fel, hiszen nem csak madridi, hanem a brüsszeli és washingtoni hatalomgyakorlóknak is tudomásul kell venniük az utcán történteket. A múlt szombati madridi események világszerte azért keltettek olyan jelentős visszhangot, mert azt fejezték ki, hogy a civil mozgalmak egy olyan új, globális formája jelent meg, amely minden politikai rendszertől több szabadságot és kevesebb ellenőrzést követel. Elegünk van azokból a középszerű politikusokból, akik csak a maguk érdekeinek megfelelő társadalmi változásokat hajlandók szorgalmazni! Elérkezett annak az új politikai osztályt képviselő népnek az ideje, amely a társadalom valós érdekeit akarja szolgálni és közben megvédeni azokat az alapértékeket, amelyeken nélkül egy állam vagy annak politikai intézményrendszere nem lehet jogszerű. Ezek pedig: minden emberi lény élethez, a szabadsághoz és méltósághoz fűződő joga. Ha az október 17-i tömegtüntetés az első lépés volt ebbe az irányba, akkor a novemberi zaragozai kongresszus a második lesz. Ne álljunk meg!” További hírek az alábbi honlapon: www.zaragoza2009.org |
|
|
Pamela Osuna Vargas mexikói 6 éves kislány: Az Élet Fája |
|
Pamela Osuna Vargas mexikói 6 éves kislány: Az Élet Fája |
|
|
Jenei Istvánné, Marika elnökünk búcsúztatója |
|
2009. szeptember 19-én tartott rendkívüli vezetőségválasztó közgyűlésünkön Jenei Istvánné, Marika tizenhárom, életmentésben gazdag termésű önkéntes év után elbúcsúzott szövetségünk munkatársaitól. Köszönjük Marikának csöndes és állhatatos hűségét, a sikerekben bővelkedő termékeny jelenlétet. Sok boldogságot kíván neki szűkebb családja szolgálatában, és továbbra is tiszteletbéli tagnak tekinti őt az új vezetőség: Dr. Téglásy Imre, Rácz Ákosné Hajnalka, Szilágyi Sándorné „Sziszi”, Zuborné Hudák Márta és Kis-Juhász Anna
Jenei Istvánné, Marika elnökünk búcsúztatója
|
|
|
Interjú dr. Téglásy Imre főtitkárral |
|
Interjú dr. Téglásy Imre főtitkárral az őssejt kutatási botrány kapcsán a Magyar Katolikus Rádióban: http://www.katolikusradio.hu/?m_id=5&sessid=Kjc3NTA2NjkyMTI0OTQ2MjgwODY5NDI5MzQ3 |
|
|
július 11-én kelt, és a felől érdeklődik benne, hogy a bank visszaigazolta-e már adományának elküldését! Köszönettel jelezzük, hogy igen: a 600 norvég koronát tizennyolcezeregyszázhuszonnyolc forint formájában számlaszámunkon jóváírtak. A Magyarországból Norvégiába bujdosó Tibor beszámolójából érdemesnek tartom idézni még az alábbiakat: „Kedden kirándultam a finn Lappföldre: olyan sok finn flakont is gyűjtöttem szelektíven, hogy meghaladta az útiköltséget! Többek közt azért is mentem el Magyarországról ide Észak-Norvégiába, mert nem bírtam már elviselni tovább azt a puszta rohadt (általam gyűlölt) tényt, hogy munkám után abortuszokat, népem gyilkolását is KELL pénzelnem – tudvalevő, hogy a magyarírtó állam milliárdos nagyságrendben támogatja a magzatmészárlást! (Márpedig otthon munkaerőpiacon kívül csak feketemunkával tengődhettem volna, vagy ha kukázom, hajléktalan-szinten kéne élnem! Továbbá nem bírtam a birkaságot sem, hogy Magyarországon történhet bármi népnyomorítás, ha ballib maffia kormányoz, NINCS országos sztrájk, csak éhbérért igahúzás tűrése a becsületes polgári foglalkozások körében, nincs szolidaritás sem, legfeljebb vasúti és reptéri sztrájkolók anyázása!)” (…) Most. tudom fedezni (…) a most már rendszeres segélyt anyámnak és öcsémnek (anyu gyesről ment nyugdíjba, ezért alig kap kézhez néhány tízezret, öcsém pedig egyetemen tanul, nincs jövedelme, diákhitel-adóssága annál több – lesz)! E havi segélypolitikám: 1800 korona haza 600 korona az Alfának 500 korona a megszállt tamiloknak norvég katolikus segélyszervezeten keresztül (ezt megindoklom: ahogy 1956-ban a magyar forradalom iránti szolidaritást túlharsogta a közel-keleti konfliktus, azaz Izrael agressziója akkor Egyiptom ellen, ugyanúgy idén a szingalézek tamilok elleni brutális invázióját harsogta túl Izrael Gáza elleni agressziója: a magyarság is várta a szolidaritást, ugyanúgy a tamilok is várják a világtól. Úgy gondoltam, jelképesen megadom.) Ez az életforma jel, és vád a világ ellen. A diszkrét fotel-kannibalizmus ellen. A jövedelemtisztaságért! Ez azt jelenti: nem fogadom el, nem tűröm el, hogy jövedelmem bármely szelete járulék vagy adó formájában életellenes célra fordítódjék! Ha mégis kénytelen vagyok ilyen munkát elfogadni majd, olyan helyen teszem, ahol elég pénzt tudok keresni ahhoz, hogy ezt életpárti befektetéssel kompenzáljam! A jövedelemtisztaság és jövedelemtudatosság új kifejezések, meg kellett alkotnom ezeket, hogy jellemezzem motivációimat.” „A megoldás olyan társadalom vagy legalább alternatív munkaerőpiac lenne, ahol a lelkiismereti elv, a jövedelemtisztaság (az azt igénylők számára, de legjobb lenne, ha mindenki számára alkotmányos védelemmel!) érvényesülhetne! Ennek jogi kereteit megteremteni túlmutat jelen levelemen. Javaslatom továbbá, hogy életvédő szervezetek folytassanak kampányt, intézzenek cégek felé felhívást annak érdekében, hogy foglalkoztassanak várandós anyákat, vegyenek vissza anyákat a szülés után, vagy biztosítsanak olyan bérszínvonalat, amelyből családot lehet vállalni (és akkor nem kell a családfenntartó mellett az anyának is dolgozni)! Ezt persze nehéz pénz nélkül, csak a wifi – nyílt internetes hálózat – és a személyes közlés ingyenes a modern kommunikáció világában. Ha egyszer valamely tudós csapat reprezentatív felmérést végezne, hogy az abortált magzatok és a megszületett csecsemők közt mekkora a betegségek aránya, lehet, hogy az a megdöbbentő adat jönne ki, hogy a megszületni nem engedettek közt kisebb.... Szeretettel, Tibor” Mit lehet ehhez még hozzátenni? Talán csak azt idézni, amit már Kölcsey már megírt a Himnuszban: „Szertenézett, s nem lelé honját a hazában.” A „diszkrét fotel-kannibalizmus” politikailag kétségtelenül korrekt reménytelensége helyett azonban az áldozatos cselekvés, ma még politikailag meglehetősen inkorrektnek minősített programját kell tovább vinnünk egy termékeny és gondoskodó anya-ország érdekében. Amíg erre országos méretekben, parlamenti pártok által is vállalt és támogatott módon sor kerül, addig egy kicsiny életvédő szervezet munkatársaiként csak lélegzünk. Mint az ájult, az eszméletét vesztett ember. Gondozásra szoruló embertársainkat, a terhessé tett magyar nőket és a nem kívántnak minősített magzatgyermekeket eközben tízezres nagyságrendben terelik a kórházaknak nevezett megsemmisítő táborokba…Ebben a légkörben már az is kihívás, ha vagyunk. Most tehát ez a parancs: megmaradni, hogy értelmes áldozatot hozhassunk a magyar közjó oltárán! |
|
|
 Mióta minden pályázatunkat visszautasította a Nemzeti Civil Alapprogram, mióta a beígért külföldi támogatás sem akar megérkezni, vagyis se működési, se egyéb életmentő programjainkra nincs egy fillérünk sem, sűrűn vetődik föl bennem a kérdés: hogyan tovább, lesz-e tovább egyáltalán?! Már azt a legalapvetőbb életfunkciót is, hogy legalább beszélni tudjunk a gondozottainkkal, vagyis legalább a telefonjaink amúgy is visszafogott működtetésére legyen fedezet, megkérdőjelezi a szövetség számlaszámán lévő, mindösszesen 5.543 forintnyi „lehetőség”. Reménykedhetünk persze, hogy a jó szándékkal fölajánlott 1 %-ból majd valamikor augusztus vége, szeptember közepe táján befolyik, ha befolyik 3-400 ezer forint. De mi lesz addig? És ha az megérkezik, mi lesz az után, hogy ez a későn jövő összeg is mindössze háromhavi működést tesz számunkra lehetővé úgy, hogy közben nem tudunk havi rendszerességgel szervezetépítési szakmai összejövetelt, esetmegbeszéléseket tartani? Marika, az elnök-asszonyunk már fölhagyott azzal a korábban gyakran ismételt kérdésével, hogy „De Imre, miből fizetjük ki? Mi lesz most a babatalálkozó költségeivel, a meghívók nyomdaszámlájával, a kiküldött meghívók postaköltségével, miből fizetjük ki a telefonszámlát?”, mert csak azt a jámbor választ tudtam és tudom neki adni, hogy a hit, remény és szeretet hármasságából most talán a reménykedést kellene gyakorolnunk. (A helyzet átmeneti enyhítésére saját pénzemből, ötödik kisgyermekem születése előtt néhány héttel tagi kölcsönként 90.000 forintot már átutaltam a szövetségnek.) Aztán a minap jött is egy levél, amit lélekemelő mivolta miatt mindjárt ide is másolok. A feladója az a Barna Tibor nevű barátom, akinek szüleivel még Nagydorogról köti össze családomat régi barátság, és aki egyetemi kultúraantropológiai tanulmányok közben és után volt MÁV jegypénztáros, ellenzéki szerepe miatt politikai per gyanúsítottja. Szóval ez a levél jött Tibortól a „hideg” északi országból, Norvégiából: Tisztelt Alfa! Elküldtem a pénzt, az ígért 500 norvég korona helyett 600-at a visszahívás költségeire tekintettel. Vérrel és verítékkel szerzett pénz ez - kukázásból, betétes flakonok gyűjtéséből élek. Nem panaszkodom, de megjegyzem: hazám szégyene, hogy sokszorta jobban élek itt így munkahely nélkül, mint "otthon" diplomásként állásban! Hazám szégyene az évi soktízezer abortusz is! Az életmentésnél pedig nincs fontosabb! Egyre inkább az a meggyőződésem, hogy Isten legerősebb légiója nem Szent Mihály angyalserege, hanem a születésük előtt megölt embermilliók, a sokszáz milliónyi magzat! Szeretettel és tisztelettel: Barna Tibor etnográfus politológus” Válaszlevelem így szólt: Kedves Tibor, megható, hogy nehéz helyzeted dacára segíted életvédő munkánkat. Isten áldjon meg érte! Különösen jó pillanatban érkezik a segítséged, mert pályázatainkat sorra elutasították, eddigi támogatói körünk láthatólag maga is pénzügyi gondokkal küzd, és lassan már a telefonszámláinkat sem tudjuk fizetni, noha igyekszünk mindent igen gazdaságosan, lehető legolcsóbban megoldani. Igen meghatóak a képek is, amiket küldtél. Hogy jutott eszedbe, hogy éppen Norvégiába utazz? Hol laksz? Meddig maradsz? Keresel más munkát is, mint a kukázás? Megdöbbentő, hogy ebből kedvezőbb anyagi helyzetben vagy, mint itthon végzett "polgári" munkád nyomán. Ha megengeded, föltesszük a honlapodra a leveledet és képeket. Örülök, hogy a "legerősebb légiónak" az abortált magzatgyermekek seregeit tartod. Én is azzal szoktam bátorítani a munkatársaimat kicsinyhitűségük esetén, amikor olykor egy- egy rendezvényünk kapcsán megjegyzik, hogy "kevesen vagyunk", hogy sokmillió magzatgyermek van velünk, ők kísérnek bennünket segítő, bátorító égi hadakként. Az adományod még nem érkezett meg, de hálás szívvel köszönjük a felajánlást. Baráti szeretettel ölellek! Imre Aztán eszembe jutott Móricz Zsigmond Hét krajcár című novellája, melyben a szegény családnál kéregető koldust hiába akarja megsegíteni a talán még koldusnál is szegényebb édesanya. A hetedik krajcárt mi is úgy kapjuk tehát Tibortól, mint valami szegény és beteg édesanya a „kódustól alamizsnát”. (Móricz) Ezen aztán lehet kacagni, ahogy az a szegény asszony is tette. És ennek nyomában fuldoklás jön ránk a kacajtól: „Keserves, öldöklő fuldoklás és ahogy odaállottam alá, hogy támogassam, amint két tenyerébe hajtott arccal hajlongott, valami meleg ömlött a kezembe. Vér volt, az ő drága, szent vére. Az anyámé, aki úgy tudott kacagni, ahogy szegény emberek között is csak kevés tud.” Százegy évvel Móricz novellája után önérzetesen idézhetjük Nagy Lászlót is: „nekem a kérés nagy szégyen”… Ha másért nem, hát azért a Tiborért folytatnunk kell az életvédő munkát, aki úgy bányássza idegenek szemetéből a norvég koronát, hogy annak egy részét elküldi a mi „kukabúvár” munkánk támogatására. Hogy az abortusz és újszülött-gyilkosságok biológiai hulladékának, itthoni szeméthegyeinek mélyéről mégiscsak mentsük, előbányásszuk az embert, az életet, hogy átvigyük a túlsó partra, olykor a már ott várakozó örökbefogadóknak. Köszönjük, Tibor, a támogatást, de még inkább a gesztusodban rejlő tanítást és példázatot. Mert minden, mások által elhajított palack és minden érte való lehajlásod nekem és nekünk az imádkozó ember fohászát idézi. Nem a nyomor, hanem az emberi élet és méltóság előtt hajtasz ezzel fejet. Értünk belőle, nem is hagyjuk abba: veled együtt folytatjuk… Meghajlunk, lehajlunk. Vajon milyen mélyre tudunk még hajolni? De lehet, hogy ez is olyan kérdés, amit nem kell föltenni, mert állítani kell, fölsegíteni, fölállítani. (A többi csak üres önsajnálat.) Imre  |
|
|
A X. Országos Babatalálkozó Támogatói |
|
A X. Országos Babatalálkozó születésnapi ünnepségéhez tortát ajándékoztak: La Rosa cukrászda, Nyíregyháza Szent István út 59 Tel: 06 42 460-812 Károlyi cukrászda, Nyíregyháza Dózsa György út 14 Tel: 06 42 405-585, 500-064 Felajánlásukat köszönjük!
|
|
|
Vázlatvonal egy életvédő magyar asszony arcképéhez |
|
Kedves Életvédő Barátaim! Szeretettel küldöm ezeket a vázlatvonalakat egy életvédő magyar asszony arcképéhez... |
|
|
Római interjú Téglásy Imrével |
|
Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe 36 magyar kórházban abortuszmentes nap Római interjú Téglásy Imrével, az Alfa Szövetség főtitkárával A novarai székhelyű Amare la Vita Szeresd az Életet elnevezésű olasz életvédő szervezet március 27-től 29-ig ünnepelte Rómában fennállásának 10. évfordulóját. A jubileum alkalmából szervezett nemzetközi kongresszuson részt vett Téglásy Imre, az életvédelmet vállaló Alfa Szövetség főtitkára, aki a helyszínről számolt be a Vatikáni Rádió magyar adása hallgatóinak a tudományos összejövetelről. A konferenciát az Apostolok Királynője Pápai Egyetem bioetikai fakultásán tartották. Téglásy Imre összefoglalja az elhangzott előadások főbb gondolatait, illetve arról tájékoztat, hogy 36 magyar kórház az év három napján abortuszmentes napot tart. Kattins ide: http://www.oecumene.radiovaticana.org/ung/Articolo.asp?c=276340
Abortuszmenetes napok Balassagyarmaton is! 2009. március 24-én, kedden 17.15 órakor 6 milliónál több, meg nem született magzatgyermekre és szüleikre is emlékezve, sok száz keresztnév elhangzása és a lélekharang kondulása közben életvédő zarándokok érkeztek a Dr. Kenessey Albert nevét viselő balassagyarmati kórházhoz, ahol fölolvasták a Dr. Szabó Géza főigazgató úrnak és dr. Szép Ferenc szülészeti-nőgyógyászati osztályvezető úrnak címzett nyilatkozatukat és kérésüket. Az intézmény képviseletében megjelent dr. Kreuz Mária szülész-nőgyógyász asszony a megerősítette munkatársainak azt a március 20-án kelt és dr. Szép József által aláírt nyilatkozatát, mely szerint felajánlásukkal kijelentik: március 25-én, június 1-jén, illetve december 28-án az élet közös ünnepe jegyében terhesség-megszakítás műtétet nem végeznek. A rendezvény a kórház és a zarándokok közös Életfa ültetésével zárult. A rendezvényt szervező Anya-Ország Alapítvány nyilatkozata itt olvasható: |
|
|
A XXVI. Életvédő Zarándoklat Nyilatkozata |
|
A XXVI. Életvédő Zarándoklat Nyilatkozata Mi, a XXVI. Életvédő Zarándoklat különböző nemzeti, etnikai, kulturális, szociális és vallási közösségeinek résztvevői egy termékeny és minden megfogant emberi életről gondoskodó társadalom reményében az eddigi életvédő zarándoklatok nyilatkozataiban foglaltak fenntartása mellett az alábbiakról teszünk tanúbizonyságot. - Hisszük és valljuk, hogy a gyermek közjó, de mély szomorúsággal tanúsítjuk ennek a közjónak a romlását, olykor szándékos megrablását a magyar társadalom alapbetegségét jelentő „terhesség-megszakítás” (abortus artificialis) során.
- Tanúsítjuk, hogy a hazánkat sújtó abortuszjárvány, vagyis a magzati életkorukat élő gyermekek életének sebészi, vegyi vagy más eszközökkel történő tömeges kioltása és az áldott állapotot inkább tehernek érző szülők termékenységének megkárosítása az egyéni tragédiákon túl Európa és azon belül nemzetünk folyamatos és súlyos romlását jelzi: mindannyiunkat végpusztulásba dönt!
- Tanúsítjuk, hogy e rossz orvoslás mindannyiunknak fáj, akik akár elkövetői, szemlélői vagy áldozatai vagyunk, ezért az abortuszok véres tragédiájáról Európa és Magyarország felelős polgáraiként nem hallgathatunk, azt nem szemlélhetjük tétlenül.
- Tanúsítjuk, hogy az abortusz többnyire a hibás vagy elégtelen szociálpolitika külső kényszere. E sajátos belső diktatúrában megtestesülő szociálpolitikai szándék a terhesség-megszakítást egészségügyi eljárásnak álcázva 1956. június 4., vagyis az 1043/1956. sz. minisztertanácsi rendelet megjelenése óta több mint 6 millió gyermek halálát okozta, ennél is több anya, apa és család egészségét károsította e romboló beavatkozás sokféle testi és lelki szövődményével.
- Tanúsítjuk, hogy a fogantatásának pillanatától megszületéséig magzati életkorát élő gyermek rontása, életének és egészségének szándékos megrablása a családon belüli erőszak intézményesítésével egy kártékony belpolitikai gyakorlaton túl multinacionális vegyszer- és óvszergyártók nyereségérdekelt vállalkozásaként dúlja közösségeinket.
- Tanúsítjuk, hogy az ún. „sürgősségi vagy 72 órás fogamzásgátlásnak” álcázott „tinédzserambulanciák” működtetői súlyosan károsítják a fiataljaink nemi egészségében megtestesülő közjót. Sajnáljuk, hogy a profithajhász piacépítők zabolátlanul megrabolhatják a mindannyiunk nemzeti kincsének számító termékenységet, hogy olykor fogamzásgátló felvilágosításnak álcázva zavartalanul környékezhetik és szállhatják meg az ifjúság nemi egészségvédelmére felkészületlen oktatási intézményeinket is.
- Valljuk, hogy az abortusz olyan elrekkentés avagy kirekesztés, amely akár kül- akár belpolitikai szempontból alkalmazzák, mindenkor a hátrányos megkülönböztetés, a diszkrimináció alapképlete.
- Valljuk, hogy a családon belüli erőszak alapesetének tekintendő magzatelhajtás elsődleges áldozata az életétől megfosztott gyermek. Valljuk, hogy áldozat, mégpedig különleges ápolásra, gondozásra szoruló áldozat az „elkövető” anya (vagy szülő) is, aki a szabadság álruhájába öltöztetett abortuszt az esetek többségében nem a szabad akaratot feltételező önrendelkezési jog alapján választja, hanem körmönfont külső és belső kényszerek – az esetek nagyobb részében kifejezett erőszak – hatására a kényszerabortusz áldozataként szenvedi el. Az Amerikai Egyesült Államokban, vagyis a világ leggazdagabb államában az összes terhesség-megszakítás 64 százaléka kényszer eredménye, idehaza – a Családvédelmi Szolgálat védőnői szerint – ez az arány legalább 95 százalékosra tehető!
- Valljuk, hogy az úgynevezett „semleges” magatartás pszichikai bűnrészességet takar, amely mindig a bűnelkövetőt, az agresszort támogatja. A választható életutak felmutatása nélküli „terhesség-megszakítás” súlyosan károsítja a társadalom egészségét, a társadalmi bűnbakképzés része.
- Valljuk, hogy a termékenységellenes megnyilatkozások gyűlöletbeszédként támadják a nő és a férfi egészséges nemi viszonyán alapuló családot és a társadalmat. Ezek megelőzésén és tapintatos kezelésén az alkotmányosan életvédelemre kötelezett államnak és a szolidaritáson alapuló társadalomnak akkor is fáradoznia kell, ha némelyek a magánélet érinthetetlenségének álságos szólamával ezt folyamatosan akadályozzák.
Mi, a XXVI. Életvédő Zarándoklat résztvevői egy termékeny és gondoskodó társadalomért fohászkodva, tiszta szívvel fordulva mindenkihez, szánalom helyett odafigyelésükben és a cselekvésben élő lelkiismeretben bízva · kérjük, hogy az abortuszjárvány megelőzésére és kezelésére hivatott állami egészségpolitika ne a pusztítás természetének és következményeinek eltitkolására, az annak propagálására és elvégzésére szakosodott intézmények és szervezetek támogatására, hanem e gyilkos kór (a „fehér pestis”) kutatására, nyilvánosságra hozatalára és össztársadalmi erőfeszítéssel történő gyógyítására törekedjék! · Kérjük, hogy a sajtó, a szociális segítő szakmák (az oktatás- és egészségügy) szövetségesként fáradozzék egyfelől a modern termékenységkultusz eszméjének terjesztésében, másfelől az abortuszdiktatúra áldozatául eső családok „egyéni” tragédiájának tapintatosan őszinte feltárásán, hogy ennek nyomán a közvélemény is támogassa az egyén és a közösség igazi szabadságát szolgáló életvédő kezdeményezéseket! · Kérjük, hogy a politikusok ne a fogamzásgátlás, az átmeneti vagy tartós meddőség (a művi meddővé tétel azaz a sterilizáció) halálkultuszának támogatásával, hanem a házasság előtti nemi tisztaságra és önmegtartóztatásra nevelve az egészséges nemiségen alapuló termékenység és a hitveséhez hű házastárs eszményét szolgálják! A magukat kereszténynek tartó képviselők pedig a nyilvánosság előtt és közéleti cselekedetekkel is merjék képviselni egyházuk életvédő tanítását. · Kérjük, hogy a magyar kormányok az országos romlás méreteihez képest tekintsék az abortuszjárvány leküzdését kiemelt fontosságú nemzetbiztonsági feladatnak! Az ún. „demográfiai kérdés” megoldására létrehozott kormányzati szervezetek (például a Népesedési Tanács) a termékenységellenes lobbikkal szemben tekintsék szövetségesnek és egyenrangú munkatársnak az önkéntes életvédő szervezeteket és mozgalmakat! A terhes múlttól egy olyan anyaország ihletében búcsúzzunk, melyben a politikusokra bízott közjó ápolásának legfőbb fokmérője előbb-utóbb az lesz, hogy benne az adott ciklusban hány szülő élheti meg anyai és apai szerepét nem terhes, hanem várandós, áldott állapotként, hogy az adott kormányzati időszak alatt hány anya és apa édesülhetett meg gyermekének világra hozatalával. · Kérjük az egész magyar társadalmat, csatlakozzon egy olyan termékeny és gondoskodó anyaország kialakításának mozgalmához, amelynek szülőbarát célja közösségi terhesgondozó-hálózat létrehozásával is életigenlő választ adni, a „szülni vagy nem szülni” európai és nemzeti sorskérdésére! · Kérjük, hogy az együttműködést ajánló civil szervezetekkel és ezek módszereit is alkalmazva (pl. a tizenévesek nemi absztinenciára nevelésével vagy a házasságban élőknek a természetes családtervezés népszerűsítésével) az egészségügyben dolgozók se adják fel annak a gondozásnak az eszményét, amely a súlyos terhességet viselő anyák és magzati életkorú gyermekük hippokratészi szellemben történő gyógyításával nem csak a két közvetlen paciensnek, vagyis a szülőnek és a magzatkorú gyermekének, hanem az egész társadalomnak is életutakat jelent. Ennek értelmében a hagyományos, sebészi, illetve a „sürgősségi fogamzásgátlás” keretében végzett korai kémiai abortusz éppen úgy megelőzendő, mint a lombikbébi programnál alkalmazott ún. „magzatszám-redukció” vagy az RU 486 (Myfegyne) nevezetű méregtablettás abortusz fenyegetése. · Kérjük, hogy a korai (pre- és perinatális) gyermekvédelem ebben az intézményben is az alkalmasint súlyos válsághelyzetben lévő anya sokrétű gondozásával, valódi terhes gondozásával kezdődjék! De ha már a magzatgyermekeket a termékenységellenesség áldozatává tesszük, adjuk meg nekik az eltemettetés minden embert megillető végtisztességét. A poszt-abortusz szindróma (PAS) kutatói és gyógyítói szerint ezt kívánja a túlélők lelki egészsége is. Adjunk nevet a magzatgyermekeknek, búcsúzzunk tőlük emberhez méltóan! A Kárpát-medencében élő magyarságnak csak ez a gyászmunka jelenthet esélyt a termékeny és gondoskodó nemzet, a himnikus „jókedv” és „bőség” reményére. · Kérjük az ÁNTSZ Családvédelmi Szolgálatának megyei munkatársait, a Dr. Kenessey Albert Kórház vezetőit és munkatársait: felajánlásukkal csatlakozzanak azokhoz a kollegáikhoz, akik a pécsi Szülészeti Klinikán, az egri Markhot Ferenc Kórházban, a budapesti Szent Rókus, Schöpf-Merei Ágost és Szent Imre Kórházban, a Bajai Városi Kórházban, a miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Oktató Kórházban, a soproni Szent Erzsébet Kórházban, a szikszói II. Rákóczi Ferenc Kórházban, a csornai Margit Kórházban, a mosonmagyaróvári Karolina Kórházban, az esztergomi Vaszary Kolos Kórházban, a kaposvári Kaposi Mór Kórházban, a budapesti Péterffy Sándor Kórházban, a váci Jávorszky Ödön Kórházban, a Szentgyörgyi Albertről elnevezett szegedi Orvostudományi Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján, a mohácsi Városi Kórházban, a veszprémi Cholnoky Ferenc Kórházban, a várpalotai Városi Kórházban, a székesfehérvári Szent György Kórházban, a ceglédi Toldy Ferenc Kórházban, a dombóvári Szent Lukács Egészségügyi Kht.-ban, a nagyatádi Városi Kórházban, a budapesti Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömbjében, a budapesti Bajcsy-Zsilinzsky Kórházban, a mátészalkai Területi Kórházban, a kapuvári Lumniczer Sándor Kórházban, az orosházi Városi Kórházban, a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórházban, a gyulai Pándy Kálmán Kórházban, a győri Petz Aladár Kórházban, a szombathelyi Markusovszky Lajos Kórházban, a kecskeméti Megyei Kórházban legalább december 28-ra a Heródes által legyilkoltatott aprószentek emléknapjára, március 25-re Magzatgyermekek Napjára,, illetve június 1-re, az ENSZ Nemzetközi Élet Napjára, nem jegyeznek elő sem kémiai, sem sebészi eszközökkel végrehajtott abortuszt, tartózkodnak minden, magzatelhajtást eredményező beavatkozástól: hogy e három nap itt is a Megfogant Élet és az őt hordozó Szülők, s velük együtt mindannyiunk ünnepnapja legyen! (Ha e napok bármelyik munkaszüneti napra esne, akkor az azt megelőző munkanapot tegyük a hippokrátészi eszmény előünnepévé!) · Kérjük minden, atyjafiáért számot adni tudó polgártársunkat, hogy fohásszal, önzetlen munkával és adománnyal is segítse a szociális vagy lelki nyomorukban elmagányosodott szülőket, hogy a termékenységellenes diktatúra orvost, beteget és „egészségest” egyaránt romboló légkörében válságukból ne testi-lelki termékenységük súlyos károsításával, esetleg magzatgyermekük elhajtásával kényszerüljenek szabadulni. Együtt egy termékeny és gondoskodó társadalomért! Békét az anyaföldön! Békét az anyaméhben! Szervező: Anya-Ország Alapítvány Fohászával, munkájával, pénzadományával vagy 1 %-os adófelajánlásával Ön is gyógyíthatja az abortuszdiktatúra áldozatait. Anya-Ország bankszámlaszám: 11738008-20814410 Alfa Szövetség adószám: 18229570-1-41, Balassagyarmat, 2009. március 24. © dr. Téglásy Imre |
|
Szívből mondunk köszönetet mindazoknak, akik tavaly személyi jövedelmadójuk 1 %-ával támogattak minket. Szeretettel várjuk idén is ezt a felbecsülhetetlen segítséget. Az Alfa Szövetség adószáma:18229570-1-41 |
|
Tovább...
|
|
|
Terhes lettem, mit tegyek? |
|
Tudom milyen állapot az, amit talán önmagad előtt is titkolsz. Megértem, hogy végtelenül magányosnak, csalódottnak érzed magad. Úgy érezheted, rútul cserbenhagytak, hogy senkiben sem bízhatsz, hogy nincs senki, akinek titkodat elmondhatnád, aki segíthetne. Én még megpróbálkoznék egy telefonhívással. Ez ugyanis tényleg semmibe sem kerül... Bizalmasan beszélhetnénk a jövőről, ami most sötétnek és bizonytalannak tűnik, akár bemutatkozásod nélkül is együtt kereshetnénk kivezető utakat ebből a súlyos helyzetből. Titkodat megőrizzük, hívj minket bátran! A lakhelyedhez legközelebbi Alfa-hang telefonszámát megtalálod honlapunkon (Alfa-hangok) vagy hívd az ügyeletes számunkat: 06 80 630 333! Segítségedre lehet még Viki története, amit ide kattintva elolvashatsz. |
|
|
Az abortusz és a mellrák kapcsolata |
|
Hogyan okozhat az abortusz mellrákot? A terhesség elején bizonyos, terhességet segítő hormonok szintjei megemelkednek (pl. ösztrogén, progeszteron, hCG). Ezekre a változásokra a mellben lévő sejtek osztódnak és tejképző sejtekké érnek. Az abortusz a hormonszint hirtelen csökkenését okozza, s ezt követően a mellben lévő sejtek fejletlen állapotban maradnak. Ezek az éretlen sejtek jóval könnyebben válhatnak rákos sejtekké. Bizonyított ez? Igen. 1999-től az USA-ban 12-ből 11, világszerte pedig 31 tanulmányból 25 azt mutatta, hogy a mellrák kockázati tényezője nagyobb azon nők esetében, aki terhességüket mesterséges úton szakították meg. 1996-ban Joel Brind összegyűjtötte az összes addigi kutatás eredményét. Brind arra a következtetésre jutott, hogy azoknál a nőknél, akiknek az első kihordott terhességük előtt volt abortuszuk, 50%-kal nagyobb a mellrák kockázata, míg azoknál, akiknél az első végig kihordott terhesség után történt az abortusz, a kockázat 30%-kal növekedett. Mit jelent az 50%-kal megnövekedett kockázat? Az 50%-os megnövekedett kockázati tényező 50%-kal magasabb kockázatot jelent annál, mint ami egyébként lenne. Például, ha egy személynek 10%-os a mellrák kockázati tényezője, az 50%-os növekedés a kockázatot 15%-ra emeli. Milyen súlyos probléma a mellrák? A mellrák a vezető rák a nők körében világszerte, és a 20–59 év közötti amerikai nők rákos elhalálozásának leggyakoribb oka. Az Egyesült Királyságban 12417 nő halt meg mellrákban 2005-ben.Ez azt jelenti, hogy körülbelül minden 8. amerikai nőnek mellrákja lesz valamikor élete során, és ezen nőknek mintegy negyede (25%) ebben fog meghalni. Az indukált abortusz, főleg fiatal korban, jelentősen megnöveli a mellrák kialakulásának kockázatát.Ezt a kockázatot tovább növelik az egyéb kockázati tényezők, mint például a szintetikus hormonok (beleértve a hormontartalmú fogamzásgátlókat), illetve mások mellett az is, ha valakinek a családjában már előfordult mellrák.A mellrákban szenvedők száma egyre nő az USA-ban, és valószínűleg még nagyobb számot ér el, ha a fent említett nőknél lejár a lappangási idő (az az idő, ami alatt a rák kialakul).A rendelkezésre álló tanulmányokon alapuló számítások szerint a művi terhesség-megszakítás évente 46 800 további mellrákos esetet eredményezhet az Egyesült Államokban. Az Egyesült Királyságban is hasonló az arány. Vannak veszélyeztetettebb csoportok? Igen. A kutatás kimutatta, hogy a nők bizonyos csoportjainál az indukált abortusz jobban növeli a mellrák kockázatát, mint másoknál. A fekete nők nagyobb számban szenvednek mellráktól, és a rák jóval agresszívebb fajtái alakulhatnak ki náluk. A kockázati tényező nagyobb abban az esetben is, ha a terhesség-megszakítás a nő 18 éves kora előtt történt, ha nem hoz több gyermeket a világra az abortusz után, illetve, ha már volt mellrák a családjában. Mi a kockázat a fiatal nők esetében? Janet Daling 1994-ben megfigyelte, hogy azoknál a nőknél, akik 18 éves koruk előtt abortáltak, a mellrák kockázati tényezője 150%-kal nagyobb. Ez 800%-ra nőtt abban az esetben, ha az abortusz a terhesség 9–24. hete között történt. Mi a helyzet abban az esetben, ha már volt a családban mellrák? Azon nők esetében, akiknek a családjában már előfordult mellrák, és terhesség-megszakításuk is volt, a mellrák kockázata nagyon magas. Andrieu úgy látta, hogy azoknál a nőknél, akiknek a családjában már volt mellrák, és kettő vagy több abortuszuk volt, 600%-kal magasabb a kockázati tényező, mint a többi nő esetében. Daling megfigyelte, hogy azon nők esetében, akiknek 18 éves koruk előtt volt abortuszuk, és volt mellrák a családjukban, jelentősen nagyobb a kockázati tényező, mint azoknál, akiknek volt ugyan mellrák a családjában, de nem volt abortuszuk. Daling azt is lejegyezte, hogy azoknak a 30 éven felüli nőknek, akiknek a családjában volt mellrák, 270%-os kockázati tényezővel kell számolniuk. De nem veszélyesebb a terhesség és a szülés az abortusznál? Nem. A mellrák kockázata az abortusszal nő, és az öngyilkosság kockázati tényezője (a klinikai depresszió és az anyai elhalálozás kockázata) is sokkal nagyobb abortusz után. Másrészt, a petefészekrák kockázata csökken egy végig kihordott terhesség után. Csupán ennek a három kockázati tényezőnek a változásai miatt is (nem említve a klinikai depressziót és más gyermekágyi elhalálozási okokat) az abortusz sokkal veszélyesebb hosszú távon, mint kihordani egy gyermeket. |
|
|
Honlapunk új kvízzel gazdagodott, mely a kvíz menüpont alatt található! Ezúttal az örökbefogadás témakörében mérhetik tudásukat látogatóink. |
|
|
Anya-Ország épül! Skót, angol, kanadai, osztrák, olasz és svájci életvédő csapatok közreműködésével augusztus 7 és 17 között sikeres nemzetközi életvédő táborozást folytattunk Debrecen-Hosszúpályi térségében az életellenes közöny, kiszolgáltatottság ellen egy 14 terhes gondozására alkalmas anyaotthonért. A nemzet- és felekezetközi honalapítók képes beszámolóját lásd az Egyesült Királyságok életvédő Szövetsége (UKLL) honlapján: http://www.uklifeleague.com/HungaryReport2.htm |
|
|
Ima az abortuszterror ellen |
|
Fatiumától Budapestig, New Yorktól Varsóig, Bécstől Rómáig világszerte imádkoznak majd az abortuszdiktatúra és abortuszterror ellen október közepén. Országunkat Csúcs Zita, I. évfolyamos budapesti pszichológia szakos egyetemi hallgató képviseli, akinek nagyapja, dr. Csúcs László szülész-nőgyógyász már 1956-ban, a magyarországi abortuszdiktatúra kezdetén megtagadta az abortuszra uszító heródesi – akkor minisztertanácsi rendelet formájában megjelent - parancs végrehajtását |
|
|
El kell-e temetni az abortuszdiktatúra áldozatait? |
|
Eddig 6 millió magzatgyermek vár legalább jelképes eltemettetésre és valóságosan átélt gyászra. Ha kérdésünkre igennel válaszolnak, kérjük, levélben jelezze egyetértését és csatlakozzon a „Temess el!” tervhez. Csak emlékeztetőül: Homérosz hőse, Akhilleusz kiadta az elesett ellenség, Hektór holttestét Priamosznak, az agg apának, hogy az méltón eltemethesse. Antigoné a zsarnok Kreón parancsa ellenére is merte porral behinteni testvére tetemét, miközben ezt hirdette: „Gyűlölni nem, szeretni csak születtem én!” Kanizsai Dorottya 1526 szeptemberében Siklósról 300 jobbágyával vonult ki a mohácsi csatamezőre, hogy ott végtisztességet adva elhantolja a harcban eleseett magyar hősök tetemét. A rendszerváltás jelentős eseménye volt a diktatúra piolitikai áldozatainak Hősök terén megrendezett gyászszertartása és azt követő újratemetése. Egy 300 férfi és 300 női gyászoló részvételével tervezett nemzeti gyászszertartás keretében 2006 december 28-án a 6 milliónál is több ártatlant legyilkoló abortuszdiktatúra áldozataira, a várandós anyaság lehetőségétől megrabolt terhesekre, az életüktől megfosztott magzatgyermekekre emlékezünk azzal az óhajjal, hogy legyen végre béke az anyaméhben! |
|
|
|
|
|
|
|
|