A 18. századi Dél-Baranyában kezdődő egykézés gyermekellenessége már e törvény megszegését jelenti, majd 1920-ban Lenin Szovjet-Oroszországa volt az első, amelynek állama a szépítően abortusznak nevezett gyermekölés törvényesítésével elsőként üzent hadat mind a Természetnek, mind a Teremtőnek, mind a saját népe termékenységének. A fogamzásgátlással, vagyis a gyermekkel kezdődő emberi lét szándékolt elutasításával valami olyan „rendszerváltás”, perverzió vette kezdetét, amilyenre az emberiség történetben korábban sosem volt példa.

A termékenységgel együtt a gyermeket is elutasító anyai (szülői) szerepnek e  döbbenetes átváltozását jeleníti meg Radnóti Miklós 1944-ben íródott Töredék című verse:

„Oly korban éltem én a földön, / mikor a gyermeknek átok volt az anyja,/ s az asszony boldog volt, ha elvetélt.”

A gyermekének megédesülő anya helyett önmagára és környezetére nézve is pusztító, gyermekellenes gorgó nőtípusát formálja a termékenység helyett a termelékenységet fetisizáló gazdasági-politikai gyakorlat. Magyarországon az 1956. június 4-én kelt minisztertanácsi rendelettel kezdődik az a belső Trianon, amelynek eredményeként az egészségügy ítéletvégrehajtóival napjainkig (Fekete Gyula számításai szerint) mintegy 9 millió magyar magzatgyermeket hajtottunk-űztünk vissza a nemlét birodalmába. Ma pedig már ott tartunk, hogy akár már az újszülött gyermek is megölhető. Az amerikai Peter Singer, az állati jogok szószólója, illetve az angol John Harris szerint egy újszülött nem értékesebb, mint egy kölyökkutya, ezért szüleinek tetszése szerint nyugodtan elpusztítható. 

            A nemi egészséggel kapcsolatos összes

orvosi ténykedés célja – az Egészségügyi Világszervezet egészség-meghatározásának megfelelően – a komfortérzet biztosítása. Mivel pedig a szex fogalma mára már nem tartalmazza az utódok nemzését, a örömszerzésre csupaszodott kényelemérzetet csak zavarja az a „szófogadatlan” gyermekek, aki nem kívántként mégiscsak meg mer foganni.     

Évente 100 millió elhajtott magzatgyermek balsorsa jelzi, miféle perverzió áldozatai vagyunk mindannyian, melynek jegyében „szülők” és „orvosok” büntetik legkisebb embertársainkat…

            E termékenység- és gyermekellenes korban mi mást tehetnénk, mint újra meg újra kimondjuk: minden tudósnál, hadvezérnél és egyéb hírességnél maradandóbbat alkot, aki a kozmikus világrend és a bioszféra szaporodásra serkentő alaptörvényét követve gyermeket fogan, dajkál, szül, nevel! A gyermeket "rajzoló" szív és kéz nyomán a világosság elválik a sötétségtől, a Hold a Naphoz társul, a csillagvilág pályájára tér, s az otthont nyújtó Földön növények sarjadnak, tengeri és szárazföldi állatok tűnnek - nem el, hanem - fel... Az életbe szerelmes ihlet háttérbe szorítja a zűrzavart, s a rendezetlen világegyetemet a világosság és a fény emberrel ékes kozmoszává teszi. Ennek az időtlen törvényt idéző világnézetnek a jegyében tisztelik a másállapotban lévő, méhében életet dajkálgató asszonyt a moldvai csángók úgy, hogy annak "jövője van". Közösségi terhesgondozókként ebben hiszünk, ezért az eszményért dolgozunk mi is! (www.rajzoljbabat.hu)

            Dr. Téglásy Imre

az Alfa Szövetség elnöke

2011. december 28-án mintegy ezer életvédő – köztük Csókay András idegsebész, F. Zoltán 1 éves abortusztúlélő, Andreas Laun salzburgi, Joan Chisarau temesvári püspök, Dusan Skurla szlovák életvédő és mintegy száz lengyel fiatal  – jelent meg közkegyelmet kérve a magzati életkorú gyermekeknek a köztársasági elnök palotája előtt.  Téglásy Imre, az Alfa Szövetség elnöke  60 szál vörös, gyászszalaggal és nemzeti színű szalaggal átkötött rózsával együtt az alábbi, emlékező kérelmet nyújtotta át a Magyar Köztársaság Elnöki Hivatalát képviselő Cservenka Csaba úrnak.

BÉKÉT AZ ANYAMÉHBEN!

Békét magunknak – békét magzatunknak!

(Emlékező kérelem dr. Schmitt Pálnak,

a Magyar Köztársaság Elnökének

2012. december 28-án, aprószentek emléknapján)

Tisztelt dr. Schmittné Makray Katalin,

Köztársasági Elnökné Asszony!

Tisztelt dr. Smitt Pál, Köztársasági Elnök Úr!

Még csupán néhány óra és a 2012. január 1-én hatályba lépő alkotmány jegyében talán valóban új időszámítás kezdődhet a magyar nemzet történetében. Az új alaptörvény ugyanis kimondja, hogy

„Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.”

(Magyarország Alaptörvénye, II. cikk, 2011. április 25.)

Idehaza és külföldön, magyar honfitársak és európai polgártársak milliói várják epedezve egy olyan  jogrend érvényesülését, mely a legkisebb és legvédtelenebb honfitársainkat pusztító belső háború után végre megállt tud parancsolni az anyaméheken belül dúló polgárháborúnak és népirtásnak itt, Magyarországon, és mindenfelé a világban.

Szomorúan állapítjuk meg, hogy az egykézés népünket pusztító járványának évszázadai után 1956. június 4-én a Magyar Állam az 1043/1956. számú, a terhesség-megszakítást törvényesnek kimondó minisztertanácsi rendelettel hadat üzent a saját népe termékenységének.

Éppen ezért időszerű Arany János sirámát idéznünk:

Levágva népünk ezrei / halomba, mint kereszt /, hogy sírva tallóz, aki él./ Király, tetted ezt.”

2006. december 28-án, a dicsőséges 1956-os magyar forradalom és szabadságharc évfordulóján, termékenységet jelképező rózsáink Dunába ejtésével gyászoltuk e jeleiben kevésbé nyilvánvaló, de következményeiben annál pusztítóbb háború hatmilliónál is több magyar és ennél is több európai áldozatát.

Fájlaltuk, hogy a hatalmasok népszámlálásának hivatalos adatsorából hiányozni fog annak a hatmillió magyar léleknek a száma, akiknek nevei csak a Teremtés Könyvében és a tiszta lelkiismeret lapjain olvashatók.

Áldozatként emlékeztünk meg nemzetünk teljesen jogfosztott kisebbségéről, a hazájukban hontalanná vált magzati életkorú gyermekekről.

Fájt az is, hogy közösségi bűnbakképzés nyomán áldozattá vált az a sokmillió szülő is, akik gyermekeiket teherként és nem  áldásként hordták, akiknek nem engedtük, akiknek nem segítettünk, hogy gyermekeikkel megédesülhessenek, és így jövőjük legyen. Nemzeti vészkorszakunk gyászának kifejezésekor engesztelve hirdettük, hogy áldozatok az elkövetésben ítéletvégrehajtóként együttműködő orvosok is, sőt a heródesi törvényeket meghozó vagy azt érvényesülni hagyó politikai döntéshozók is – vagyis a termékenységellenesség vesztőhelyére sodródtunk mindannyian.

Ki kell végre mondanunk: elegünk van az áldozati szerepből! Elegünk van abból, hogy évről évre áldozatai legyünk ennek a véres, egész Magyarországot, de velünk együtt Európát is végpusztulásba döntő tragédiának! Termékeny és a megfogant honfitársak jövőjéről is gondoskodó anyaországot akarunk! Azért jöttünk ide magyarok, lengyelek, szlovákok, románok, osztrákok, svédek, olaszok és ukránok, azért fohászkodunk a Teremtés Urához is, hogy Őt engesztelve kérjünk kegyelmet magunknak – kérjünk kegyelmet magzatunknak, hogy a múltat békével betakarva így szülessen meg az eleven Jövő.

            Tisztelt Elnökné Asszony, tisztelt Elnök Úr!

            A világon létező törvények között talán a természet törvénye a leghatalmasabb, amely mindent és mindenkit szaporodásra, életfakasztásra, a megfogant élet védelmére serkent.

            Egy másik alaptörvény a szeretetnek, a gondoskodásnak és az igaz lelkiismeretnek az Égi Alkotmány szerinti törvénye, amelynek igéi az Isten Örök Könyvében olvashatók. Ez az a törvény, amelynek képviseletében ki merte mondani a parancsuralom ellen lázadó asszony, Antigoné, hogy „gyűlölni nem, szeretni csak születtem én”. Ez az az alaptörvény, melyen évezredek orvosi erkölcse, a gyógyítók hitvallását tartalmazó Hippokrátészi Eskü is alapul: „senkinek nem adok mérget, asszonyt nem segítek hozzá magzata elhajtásához”. 

Ennek jegyében kérjük most szülész-nőgyógyász honfitársainkat, felajánlásukkal csatlakozzanak az abortuszmentes napok mozgalmához eddig csatlakozott 38 szülészeti klinikához és kórházi osztályhoz, vagyis a részükre biztosított lelkiismereti joggal élve utasítsák vissza az ítéletvégrehajtói szerepet, s így legalább az év három napján ők is tartózkodjanak a művi terhesség-megszakítástól. Kegyelmezzenek a terheseknek, kegyelmezzenek a magzatoknak, kegyelmezzenek mindannyiunknak!

            A harmadik törvény a magyar alkotmány Ön által idén húsvétkor aláírt alaptörvénye, amelytől azt várjuk, hogy az előbbi két törvénnyel összhangban zárja le végre az anyaméheken belül dúló pusztulásával nemzeti vészkorszakot, hogy a nemzetet teremtő, közös ihlet újra egy termékeny és gondoskodó anyaország éltetője legyen!

            Tisztelt Köztársasági Elnökné Asszony! Tisztelt Köztársasági Elnök Úr!

            Köszönjük az életvédő politikának és személy szerint Önöknek azt a történelmi tettet, melyet az új magyar alaptörvény megalkotása, aláírása jelentett. Örülünk, hogy Önök édesanyaként és édesapaként is jól tudják, mit jelent a béke. Örülünk, hogy Önök a nemzetközi olimpiai mozgalom békeküldetését előmozdító sportolóként is fennen hirdették a népeket és nemzeteket szolgáló nemes küldetés igéit.

            Mindezek alapján bátorkodunk azt kérni Önöktől, hogy erkölcsi erejükkel, tekintélyükkel álljanak ma újra a béke oldalára, emeljék fel messze hangzó szavukat a magyar nép, a termékenység hiányától szenvedő, jövőjében megháborított, gyermekeit ma még magától eldobó Európa népeinek és nemzeteinek érdekében!  

            Az Élet Örömhírét hirdetve hadd mondjuk el Önöknek és mindenkinek: a húsvéti, új alkotmány és a magyarság határokon átívelő újraegyesítése nyomán csak akkor születhet újjá nemzetünk, ha a haza testén fakadt régi sebek gyógyítói nem feledkeznek meg a méhfalon belül húzódó nemzeti határok védelméről, a magzatukat súlyos tehernek érző szülők termékenységének felszabadításáról, a magzati életkorukat élő gyermekek alanyi életjogának biztosításáról. A magzati élet védelméről jelenleg „hatályos”, élet- és közjóellenes „törvényt” hozzá kell igazítanunk az anyatermészet életfakasztásra serkentő alaptörvényéhez, a megmaradásunkat szolgáló Égi Alkotmányhoz.

Tisztelt Elnök Úr!

Kegyelemben teljes ünnepeket áhítva arra kérjük Önt, mint a Magyar Köztársaság elnökét és az Ön hitvesét, a Köztársasági Elnökné Asszonyt, hogy az új alkotmány erkölcsi és politikai ihletével 2012. január 1-től – még ha csak jelképesen is, élő és éltető igékkel – hirdessen közkegyelmet a magzati életkorú gyermekeknek és az őket teherként hordó szülőknek!

            Kérjük Önöket, hogy most átadandó 60 szál rózsa csokráról – a magyarság és Európa szívéről – oldozzák le gyászt, és a nemzeti színű szalag meghagyásával emeljék magasra a virágot, emeljék föl a Jövőt: emeljék magasra nemzetünket, emeljék magasra Európát, emeljék magasra a Világot!

Kérem, mondják velünk együtt, és így hirdessük minden nemzetnek:

Békét a világnak!

Békét magunknak – békét  magzatunknak!

Békét az anyaméhben!

*Méhében él a nemzet* II. címmel a magyar életerő és élettér történetéről folytatja nyilvános előadását az Alfa Szövetség alapító elnöke,

*dr. Téglásy Imre* 2011. április 16-án, szombaton délután 17 órakor Soltvadkerten (Általános Iskola könyvtára, ), melyre szeretettel várja a nemzetben gondolkodó és abban cselekvő honfitársait.

Videoajánló

"Szót kér a lélekharang" címmel március 8-án reggel megkondítottuk a Nagykovácsiból jogtalanul kitelepített svábok lélekharangját, és délig soroltuk a magyar anyaméhekből „jogosan” kitelepítettek nevét. Veszteséglistánkról annak a hatmilliónál több kisbabának nevét kezdtük olvasni szakadatlanul, akiktől 1956. június 4. óta megtagadtuk a megszületés jogát. A 645 keresztnevet tartalmazó névsort a délelőtt folyamán  mintegy tizenöt alkalommal olvastuk végig.  Ha a 6.450.000 kicsiny halottat akár csak egyetlenegy harangkondulás erejéig el akarnánk  siratni, akkor összesen tízezer alkalommal kellene a veszteséglistát végigolvasnunk. Lesz rá időnk? Lesz rá erőnk? Ki jön velünk sírni? Ki tart velünk szólni? Ki hallgat meg minket? Ki hallgatja meg őket?
Köszönöm a Vácról babakocsival érkezett kisgyermekes családnak, a Hazatérés Temploma református papjának, a nagyasszonyként velünk tartó és a didergést is vállaló országgyűlési képviselő asszonynak, a katolikusként földre térdelő és rózsafüzért imádkozó tanárnőnek, a mindvégig kitartóan harangozó, nyugdíjas gyógyszerésznek, a mankóján is velünk fohászkodó pünkösdista teológusnak, az Ausztriából mintegy nyolcszáz kilométert értünk autózott pszichológusnak, a Mária Rádiónak  és az N1 tévécsatorna munkatársainak, hogy – ők Vele és velünk voltak. Külön jó érzés volt, hogy négy országgyűlési képviselő, négy igazi honatya és honanya, a törvényhozás hangszigetelt falai mögül is meghallotta az égből hozzánk szálló, hatmillió magzatgyermek néma sikolyát, és megjelenésük után – az Ő jelében  – aláírásukkal is tanúságot és fogadalmat tettek ennek a ma még teljesen jogfosztott legkisebb kisebbségnek a jogairól, a Teremtő Isten legkisebb gyermekeiről, a magzati életkorukban kisemmizett magyarokról! Vele és Általa tehát sokan emlékeztettünk a magyarság nemzeti gyászkorszakára. Vele és Általa tehát igenis sokan voltunk együtt a hatmillió magzati halottért, az aznap és azt követő napokon halálra ítéltekért és kivégzettekért fohászkodva, és sokan voltunk az őket teherként hordó, születlen szülőkért aggódók, és sokan voltunk, akik az ítéletvégrehajtóvá tett szülészekért is megjelentünk, és sokan leszünk még ezután is, mert a tegnapi próféták és mártírok hitével hisszük:  az Igazság serpenyőjében nem az az álláspont számít erősebbnek, amely mellett többen szavaznak!   Velük együtt suttogjuk, mondjuk és kiáltjuk, hogy: "Békét az anyaföldön! Békét az anyaméhben!                                                                        Téglásy Imre abortusztúlélő

Méhében él a nemzet címmel a magyar életerő és élettér történetéről tart nyilvános előadást az Alfa Szövetség alapító elnöke,

dr. Téglásy Imre 2010. december 18-án 10 órakor a Győr-Sopron megyei Péren (Petőfi Sándor Művelődési Ház).

Ezúton közöljük egy, a témáról vele készült, de végül mégsem megjelent beszélgetés szövegét:

dr. Téglásy Imre abortusztúlélő, 10 gyermekes édesapa, az Alfa Szövetség alapító  elnöke:

A Föld nevű bolygó történetének kutatói igazolhatják annak a 3.1 milliárd éves egyetemes törvénynek az igazát, mely szerint minden eddig és ezután rajta élő egyed léttörténete avagy élete az adott egyed életjelenségeket mutató működésével kezdődik és ugyanezen életjelenségek megszűnéséig, vagyis az  illető lény pusztulásáig, haláláig tart. Tekintettel arra, hogy az ember ugyanazon bolygón és ugyabban a bioszférában él, mint az ugyanitt létező állat- és növényvilág, kevés igazabb és időszerűbb lépés történhet a XXI. századi Magyarországon, mint az, hogy e természettörvény alapján újra kimondjuk és megerősítsük: az emberi személy élete is a fogantatással és a biológiai halállal befejeződő folyamat, amelynek egész ívén ugyanezen személy mindvégig megkülönböztetett védelmet és tiszteletet érdemel. Mivel az abortuszt legalizáló 1956. június 4-én kihirdetett minisztertanácsi rendelet értelmében egy évszázados értékeinket felforgató, mondjuk ki nyugodtan: élet- és családellenes perverzió pusztítása kezdődött,  az emberi személy méltóságának helyreállítására törekvő szándék, illetve az ettől remélt alkotmányos védelem nemzetünk történetében ugyanolyan jelentőségű lehet, mint a korabeli Amerikában a rabszolgaság eltörlése.  Szép lenne, ha az új, életvédő alapokon álló alkotmány kihirdetése éppen e külső és belső Trianonunkat idéző időpontra eshetne!   

Kire tartozik az abortusz? Magánügy vagy az anyán és az apán kívül másnak is van köze hozzá?

A művi abortusz, vagyis a magzati életkorát élő gyermek életének kioltása, illetve az őt hordó anya és őt nemző apa testi és lelki termékenységének károsítása az abban érintett személyek, illetve az ő közösségük ellen elkövetett legsúlyosabb támadás, amelynek áldozata az egész társadalom. Mivel a termékenység, illetve az ebből fakadó népesedés kérdését nálunk bölcsebb és óvatosabb országok kiemelt stratégiai vagy nemzetbiztonsági jelentőségűnek tartják, a vele való élés és visszaélés államhatalomi eszközökkel intézményesített formában is megnyilvánul. A szaporodjatok és sokasodjatok és töltsétek be a földet bibliai felszólításával szemben a reproduktív imperializmusok kidolgozták a meddőségeszményt szorgalmazó, a népességszabályozás körmönfont és bölcsők háborúját eredményező taktikáit. A 70-es években kidolgozott és sokáig titkosított kissingeri Nemzetbiztonsági Emlékeztető 200 (National Security System Memorandum 200) vagy tucatnyi olyan országot nevez meg, amelyek életerejét az amerikai külpolitika tengerentúli érdekeinek megfelelően fogamzásgátlással, illetve abortusszal lehet és kell megrokkantani. A kínai kényszerabortuszokkal szembeszálló legújabb Nobel-békedíjas Liu Hsziao-pót e harc jegyében tekintem eszményképnek.

Beleszólhat-e az állam törvénye abba, hogy szabad-e abortuszt végezni?

A negatív, állami beavatkozást, az abortuszdiktatúra létét igazolhatja a Kínai Népköztársaság „családtervezési” gyakorlata. Itt népesedési ellenőrök havi gyakorisággal kimutatást készítenek minden egyes, termékeny korba jutott nők havi vérzéséről, hogy annak esetleges elmaradása, illetve állapotosság esetén az illetőt abortuszra kényszerítsék. Felháborodást kiváltó esetek sora figyelmeztet arra, hogy az esetleg ellenére megszülető és létszám felettinek titulált kisbabáktól újszülött-gyilkossággal szabadulnak meg. Egyébként az amerikai Peter Singer, illetve a brit John Harris szerint akár az egyéves kisgyermek is megölhető, mert intellektuális képességei nem haladják meg egy kölyökkutyáét. Az évi 45 millió abortusz ismeretében kijelenthető, hogy globális kihívás jegyében társadalmi bűnbakképzés áldozata a termékeny, illetve a megfogant személy. Az ÁNTSZ Családvédelmi Szolgálatának védőnői szerint Magyarországon az összes abortusz legalább 95 százalékát a szűkebb-tágabb környezet erőszakos ráhatására végzik el a nőkön. Meggyőződésem, hogy a készülő, új magyar szabályozás nem az egykori román diktátor stílusában kényszerítené nemzésre a férfiakat, majd szülésre a nőket, hanem remélhetően azokat az eszményeket fogalmazza meg, amelyek megvalósulása esetén a szülés minden szülőnek háborítatlan és diadalmas állapot lehet, vagyis azokat a gátakat és korlátokat igyekszik lerombolni, amelyek az élet megfoganását, kihordását és győztes vállalását teszik lehetővé a teremtés gyönyörében újra egymásra találó férfi- és nőtársadalomnak.          

Kinyilváníthatja-e az állam, hogy az abortusz bűn?  Ön szerint bűn-e az abortusz?

Az 1956 óta eddig regnált kormányzatok termékenységellenes gyűlöletbeszéde és abortuszdiktatúrája legkevesebb hatmillió magzatgyermek halálát eredményezte, nők és férfiak milliónál csonkította meg a nemzet közös kincsét képező termékenységet. Ha tehát igaz, hogy minden egészséges állam legalapvetőbb nemzeti erőforrása a benne élő polgároknak a testi és lelki termékenységhez való egészséges viszonya, akkor ugyanezen állam akkor képviseli igazán a termékeny életből fakadó közjót, ha értéknek nyilvánítva kimondja, majd megalkuvás nélkül érvényesíti a megfogant magzatgyermek mint legfiatalabb állampolgár, illetve az elaggott, sokfelé már kényszerhalállal fenyegetett és pusztított, idős állampolgár méltóságát és élethez fűződő védelmét. Ha  – ahogy Kosztolányi mondja az abortuszra kényszerített Édes Anna sorsa kapcsán – a „teremtés titkos kráteréből” csak vérgőz, csak kín, csak jajgatás száll föl, akkor a nemzetünk és földrészünk végveszélyét is jelentő halál civilizációja, annak élén pedig a magzatgyermekek és idősek kényszerhalála nem lehet más, mint leküzdendő, elkerülendő bűn. Vagy ahogy Szophoklész nevezi az Oidipusz király című drámájában: dögvész. Azt pedig, hogy békés életvédő mozgalmunk nyomán ma már 38 magyarországi szülészet tart abortuszmentes napokat, olyan közös eredményként mutatom magasra, ahol a szakmai meggyőződés, az emberi és állampolgári lelkiismeret és erény, vagyis az élet kultúrájának szülészorvosok által is elismert szempontjai mentén érvényesülhetnek a nem – nemzés – nemzetség – nemzet egymással összefüggő, egymást feltételező boldogító fogalmai. E négy, szent igével kapcsolatosan tehát jó lelkiismerettel és felelős állampolgárként csakis arra taníthatjuk népünket, hogy: méhében él a nemzet!